1.4 FEJEZET

A RÉSZTVEVŐK BIZTONSÁGGAL KAPCSOLATOS
KÖTELEZETTSÉGEI

1.4.1                Általános biztonsági előírások

1.4.1.1             A veszélyes áru szállításában résztvevőknek az előrelátható veszély természetének és mértékének megfelelő intézkedéseket kell tenniük, hogy elkerüljék a sérüléseket és károkat, ill. a lehető legkisebbre csökkentsék a következményeket. Az ADR előírásait azonban mindenképpen be kell tartani.

1.4.1.2             Amennyiben olyan közvetlen veszély áll fenn, ami a közbiztonságot veszélyezteti, a részt­vevőknek azonnal értesíteniük kell a veszélyhelyzet elhárító szolgálatokat, és rendel­ke­zésükre kell bocsátaniuk azokat az információkat, amelyeket beavatkozásukhoz igényelnek.

1.4.1.3             Az ADR a különböző résztvevőkre háruló kötelezettségeket részletesebben is megadhatja.

Ha egy Szerződő Fél véleménye szerint nem jár a biztonság csökkenésével, a valamely résztvevőre háruló kötelezettségeket belföldi jogszabályaiban átháríthatja egy vagy több másik résztvevőre, feltéve, hogy az 1.4.2 és az 1.4.3 szakaszban felsorolt kötelezettségeknek eleget tesznek. Ezekről az eltérésekről a Szerződő Félnek értesítenie kell az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság Titkárságát, amely a Szerződő Felek tudomására hozza.

Az 1.2.1, az 1.4.2 és az 1.4.3 szakasznak a résztvevők és kötelezettségeik meghatározására vonatkozó előírásai nem érintik a belföldi jog jogkövetkezményekre (büntetőjogi, kártérítési felelősség stb.) vonatkozó azon előírásait, amelyek abból fakadnak, hogy a kérdéses résztvevő pl. természetes vagy jogi személy, önálló vállalkozó, munkaadó vagy alkalmazott.

1.4.2                A fő résztvevők kötelezettsége

Megjegyzés: 1.  Az e szakaszban meghatározott biztonsági kötelezettséggel rendelkező résztvevők közül egy és ugyanazon vállalkozás több résztvevő is lehet. Ugyanígy az egy résztvevőre háruló tevékenységek és az ezekhez tartozó biztonsági kötelezettségek több vállalkozásra is hárulhatnak.

                                               2.  A radioaktív anyagokra lásd még az 1.7.6 szakaszt is.

1.4.2.1             Feladó

1.4.2.1.1          A veszélyes áru feladója csak olyan küldeményt adhat át szállításra, amely megfelel az ADR előírásainak. A feladóra – az 1.4.1 szakasz figyelembevételével – különösen a következő kötelezettségek hárulnak:

a)    meg kell győződnie arról, hogy a veszélyes áru az ADR-rel összhangban van besorolva és az ADR szerint szállítható;

b)    nyomon követhető módon el kell látnia a szállítót információval és adatokkal, ill. szükség esetén az előírt fuvarokmányokkal és kísérő okmányokkal (jóváhagyások, engedélyek, bejelentések, bizonyítványok stb.), különös tekintettel az 5.4 fejezet és a 3. részben levő táblázatok előírásaira;

c)    csak olyan csomagolóeszközöket, nagycsomagolásokat, IBC-ket és tartányokat (tartány­járműveket, leszerelhető tartányokat, battériás járműveket, MEG-konténereket, mobil tartányokat és tankkonténereket) szabad használnia, amelyek jóvá vannak hagyva és az adott anyag szállítására alkalmasak, ill. el vannak látva az ADR által előírt jelölésekkel;

d)    be kell tartania a feladás módjára és a szállítási korlátozásokra vonatkozó előírásokat;

e)    biztosítania kell, hogy még az üres, tisztítatlan és nem gáztalanított tartányok (tartány­járművek, leszerelhető tartányok, battériás járművek, MEG-konténerek, mobil tartányok és tankkonténerek) ill. az üres, tisztítatlan járművek, az ömlesztett áruhoz használt konténerek az 5.3 fejezet szerint el legyenek látva nagybárcákkal, jelölésekkel és veszélyességi bárcákkal, továbbá az üres, tisztítatlan tartányok ugyanolyan tömören le legyenek zárva, mint megtöltött állapotban.

1.4.2.1.2          Ha a feladó más résztvevők (csomagoló, berakó, töltő stb.) szolgáltatásait veszi igénybe, megfelelő intézkedéseket kell foganatosítania annak biztosítására, hogy a küldemény meg­feleljen az ADR előírásainak. Az 1.4.2.1.1 a), b), c) és e) pont esetében azonban a feladó megbízhat a többi résztvevőtől kapott adatokban és információkban.

1.4.2.1.3          Ha a feladó harmadik fél nevében vagy megbízásából jár el, ez utóbbinak a feladót írásban kell tájékoztatnia arról, hogy veszélyes áruról van szó, és rendelkezésére kell bocsátania minden információt és okmányt, amire a feladónak szüksége van kötelezettségei teljesí­téséhez.

1.4.2.2             Szállító (fuvarozó)

1.4.2.2.1          A szállítóra (fuvarozóra) – az 1.4.1 szakasz figyelembevételével – különösen a következő kötelezettségek hárulnak:

a)    meg kell győződnie arról, hogy a szállítandó veszélyes áru az ADR szerint szállítható;

b)    meg kell győződnie arról, hogy a feladó a szállítandó veszélyes árura vonatkozó, az ADR által előírt minden információt a szállítás előtt megadott; az előírt okmányok a szállítóegységen vannak; vagy ha elektronikus adatfeldolgozási (EDP) vagy elektro­nikus adatátviteli (EDI) technikát használnak írásos dokumentáció helyett, az adatok szállítás alatt oly módon hozzáférhetőek, ami legalább egyenértékű az írásos dokumen­tációval;

c)    szemrevételezéssel meg kell győződnie arról, hogy sem a járműnek, sem a rakomány­nak nincs nyilvánvaló hiányossága, nem szivárog, nincs rajta repedés, szükséges beren­dezései nem hiányoznak stb.;

d)    meg kell győződnie arról, hogy a tartányjármű, battériás jármű, leszerelhető tartány, mobil tartány, tankkonténer vagy MEG-konténer soron következő vizsgálatának határideje még nem járt le;

Megjegyzés: A tartányok, a battériás járművek és a MEG-konténerek ezen határidő lejárta után is szállíthatók a 4.1.6.10 bekezdés (nyomástartó tartályokból álló battériás járművek és MEG-konténerek esetén), a 4.2.4.4 bekezdés, a 4.3.2.3.7, a 4.3.2.4.4, a 6.7.2.19.6, a 6.7.3.15.6 és a 6.7.4.14.6 pontok feltételei szerint.

e)    ellenőriznie kell, hogy a járművek ne legyenek túlterhelve;

f)     meg kell győződnie arról, hogy az 5.3 fejezetben előírt nagybárcák, jelölések és narancssárga táblák a járművön el vannak helyezve;

g)    meg kell győződnie arról, hogy a szállítóegység és a járműszemélyzet számára, ill. az egyes osztályokhoz az ADR-ben előírt eszközök a szállítóegységen vannak.

Az előzőeket – értelemszerűen – a fuvarokmány, ill. a kísérő okmányok alapján, a jármű vagy a konténer, vagy adott esetben a rakomány szemrevételezésével kell végrehajtani.

1.4.2.2.2          Az 1.4.2.2.1 a), b), e) és f) pont esetében azonban a szállító (fuvarozó) megbízhat a többi résztvevőtől kapott információkban és adatokban. Az 1.4.2.2.1 c) pont esetében megbízhat az 5.4.2 szakasz szerint rendelkezésre bocsátott konténer/jármű megrakási bizonyítványban tanúsított adatokban.

1.4.2.2.3          Ha a szállító (fuvarozó) az 1.4.2.2.1 pont alapján az ADR előírásainak megsértését tapasz­talja, akkor a küldeményt mindaddig nem továbbíthatja, amíg az előírások nem teljesülnek.

1.4.2.2.4          Ha a szállítás során olyan szabálytalanságot észlel, amely a szállítás biztonságát veszé­lyezteti, a küldemény továbbítását – a közlekedés és a küldemény biztonsága, ill. a közbiz­tonság figyelembevételével – a lehető leghamarabb meg kell szakítania. A szállítás csak akkor folytatható, ha a küldemény megfelel az előírásoknak. Az útvonal hátralevő része szerint illetékes hatóság(ok) azonban engedélyt adhat(nak) a szállítás folytatására.

Amennyiben a szabálytalanság nem szüntethető meg, ill. a szállítás folyatására engedélyt nem adtak, az illetékes hatóságoknak a szükséges hatósági eszközökkel támogatniuk kell a szállítót (fuvarozót). Ugyanez vonatkozik arra az esetre, ha a fuvarozó tájékoztatja hatóságot, hogy a feladó nem közölte vele az áru veszélyességét, és a fuvarozási szerződésekre vonat­kozó jogszabályok alapján az árut lerakni, megsemmisíteni vagy ártalmatlanná tenni kívánja.

1.4.2.2.5          (fenntartva)

1.4.2.2.6          A szállítónak (fuvarozónak) a járműszemélyzet részére biztosítania kell az ADR-ben előírt írásbeli utasítást.

1.4.2.3             Címzett

1.4.2.3.1          A címzett kötelezettsége az áru átvétele – kivéve, ha az átvétel megtagadására kellő indokkal rendelkezik –, ill. kirakás után ellenőrizni, hogy az őt érintő ADR előírásokat betartották.

1.4.2.3.2          Ha egy konténer esetében az ellenőrzés során az ADR előírásainak megsértését tapasztalják, a címzett csak azután adhatja vissza a konténert a szállítónak (fuvarozónak), miután a szabálytalanságot megszüntették.

1.4.2.3.3          Ha a címzett más résztvevők (kirakó, tisztító, fertőtlenítő helyek stb.) szolgáltatásait is igénybe veszi, akkor megfelelő intézkedéseket kell foganatosítania annak biztosítására, hogy az ADR 1.4.2.3.1 és 1.4.2.3.2 pontja előírásainak megfeleljenek.

1.4.3                A többi résztvevő kötelezettségei

A többi résztvevőt, ill. kötelezettségeiket a következő – nem teljes körű – felsorolás tar-talmazza. A többi résztvevő kötelezettségei az előző 1.4.1 szakaszból következnek, amennyi­ben tudatában vannak vagy tudatában kell lenniük, hogy feladataikat az ADR hatálya alá eső szállítási tevékenység részeként végzik.

1.4.3.1             Berakó

1.4.3.1.1          A berakóra – az 1.4.1 szakasz figyelembevételével – különösen a következő kötelezettségek hárulnak:

a)    csak akkor adhatja át az árut a szállítónak (fuvarozónak), ha az az ADR szerint szállítható;

b)    amikor becsomagolt veszélyes árut vagy üres, tisztítatlan csomagolóeszközt ad át szállításra, ellenőriznie kell a csomagolóeszközök sértetlenségét. Nem adhat át olyan küldeménydarabot, amelynek csomagolóeszköze sérült – különösen, ha az nem tömített, szivárog vagy fennáll a veszélyes áru kifolyásának veszélye –, amíg a sérülést ki nem javították; ugyanez vonatkozik az üres, tisztítatlan csomagolóeszközökre is;

c)    be kell tartania a rakodásra és árukezelésre vonatkozó különleges előírásokat;

d)    miután a veszélyes árut konténerbe rakta, be kell tartania az 5.3 fejezet előírásait a nagybárcák, jelölések és narancssárga táblák elhelyezésére;

e)    amikor a küldeménydarabokat berakja, be kell tartania az együvé rakásra vonatkozó tiltásokat, figyelembe véve a járművön vagy nagykonténerben levő, korábban berakott veszélyes árukat, valamint az élelmiszerektől, egyéb fogyasztási cikkektől és takar­mánytól való elkülönítésre vonatkozó előírásokat.

1.4.3.1.2          Az 1.4.3.1.1. a), d) és e) pont esetében azonban a berakó megbízhat a többi résztvevőtől kapott információkban és adatokban.

1.4.3.2             Csomagoló

A csomagolóra – az 1.4.1 szakasz figyelembevételével – különösen a következő kötele­zettségek hárulnak:

a)    be kell tartania a csomagolási és az egybecsomagolási feltételekre vonatkozó elő­írásokat;

b)    amikor egy küldeménydarabot szállításra előkészít, be kell tartania a küldemény-darabok jelölésére és bárcázására vonatkozó előírásokat.

1.4.3.3             Töltő

A töltőre – az 1.4.1 szakasz figyelembevételével – különösen a következő kötelezettségek hárulnak:

a)    a tartány megtöltése előtt meg kell győződnie arról, hogy a tartány és szerelvényei kielégítő műszaki állapotban vannak;

b)    meg kell győződnie arról, hogy a tartányjármű, battériás jármű, leszerelhető tartány, mobil tartány, tankkonténer vagy MEG-konténer soron következő vizsgálatának határideje még nem járt le;

c)    tartányba csak olyan veszélyes árut tölthet, amelynek szállítására az adott tartány engedélyezve van;

d)    a tartányok töltése során be kell tartania a szomszédos tartány-kamrákban levő veszélyes árukra vonatkozó előírásokat;

e)    a töltés során be kell tartania a betöltendő anyagra engedélyezett töltési fokot vagy űrtartalom literenkénti töltési tömeget;

f)     a tartány megtöltése után ellenőriznie kell, hogy minden zárószerkezet zárt helyzetben van és nincs szivárgás;

g)    biztosítania kell, hogy az általa megtöltött tartány külsején ne maradjon a betöltött anyagból semmilyen veszélyes maradék;

h)    a veszélyes áru szállításra történő előkészítése során biztosítania kell, hogy a nagybárcák, a jelölések, a narancssárga táblák és a bárcák, az 5.3 fejezet szerint el legyenek helyezve a tartányokon, a járműveken és az ömlesztett árut tartalmazó konténereken;

i)     (fenntartva)

j)     meg kell győződnie arról, hogy ömlesztett áru járműbe, ill. konténerbe rakodása során a 7.3 fejezet vonatkozó előírásait betartják.

1.4.3.4             Tankkonténer vagy mobil tartány üzemben tartója

A tankkonténer vagy mobil tartány üzemben tartójára – az 1.4.1 szakasz figyelembe­vételével – különösen a következő kötelezettségek hárulnak:

a)    biztosítania kell, hogy a gyártásra, a szerelvényekre, a vizsgálatokra és próbákra, valamint a jelölésre vonatkozó követelményeknek megfeleljenek;

b)    biztosítania kell, hogy a tartányt és szerelvényeit oly módon tartsák karban, ami biztosítja, hogy rendes üzemeltetési körülmények között a tankkonténer vagy a mobil tartány a következő időszakos vizsgálatig kielégíti az ADR előírásait;

c)    soron kívüli ellenőrzést kell végeztetnie, ha a tartány vagy szerelvényei biztonságát javítás, átalakítás vagy baleset csökkentheti.

1.4.3.5 –

1.4.3.6             (fenntartva)

1.4.3.7             Kirakó

1.4.3.7.1          A kirakóra – az 1.4.1 szakasz figyelembevételével – különösen a következő kötelezettségek hárulnak

a)    a fuvarokmányban és a küldeménydarabon, konténeren, tartányon, MEMU-n, MEG-konténeren, ill. járművön levő információk összehasonlításával meg kell győződnie arról, hogy a megfelelő árut rakják ki;

b)    kirakás előtt és alatt ellenőriznie kell, hogy a csomagolóeszközök, a tartány, a jármű vagy a konténer nem sérült-e olyan mértékben, ami akadályozná a kirakási műveletet. Ilyen esetben meg kell győződnie arról, hogy csak a megfelelő intézkedések végre­hajtása után rakodnak ki;

c)    a kirakásra és árukezelésre vonatkozó minden előírást be kell tartania;

d)    a tartány, a jármű vagy a konténer kirakása után azonnal

i)       el kell távolítania minden veszélyes maradékot, ami a kirakási művelet során a tartány, a jármű vagy a konténer külsejére tapadt;

ii)      gondoskodnia kell a szelepek és a vizsgálónyílások fedelének zárásáról;

e)    biztosítania kell, hogy a járművek, ill. a konténerek előírt tisztítása és fertőtlenítése meg­történjen; és

f)     gondoskodni kall arról, hogy miután a konténert teljes mértékben kirakták, kitisztították, gáztalanították, ill. fertőtlenítették, ne legyenek rajta tovább láthatóak az 5.3 fejezet szerint előzőleg elhelyezett nagybárcák, jelölések és narancssárga táblák.

1.4.3.7.2          Ha a kirakó más résztvevők (tisztító, fertőtlenítő helyek stb.) szolgáltatásait is igénybe veszi, akkor megfelelő intézkedéseket kell foganatosítania annak biztosítására, hogy az ADR elő­írásainak megfeleljenek.

 

 



[1])         A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) a CCC.1/Circ.3 számú körlevéllel kiadta „A meglévő IMO-típusú mobil tartányok és közúti tartányjárművek veszélyes áruk szállítására történő további használatára vonatkozó útmutatót” („Guidance on the Continued Use of Existing IMO Type Portable Tanks and Road Tank Vehicles for the Transport of Dangerous Goods”), amelynek szövege megtalálható az IMO honlapján: www.imo.org.

*  A magyar szöveg a szabványok címét a Magyar Szabványügyi Testület szabványkatalógusában szereplő fordításban közli. A szabványok szóhasználata esetenként jelentősen eltérhet az ADR szóhasználatától.

* A titkárság megjegyzése: Az ezen szakasz alapján elfogadott ideiglenes eltérések az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága honlapján (http://www.unece.org/trans/danger/danger.htm) megtekinthetők.

[2]) A nyilvántartó államnak a nemzetközi közúti forgalomban részt vevő gépjárműveken és pótkocsikon alkalmazott megkülönböztető jelzése, pl. a Közúti Közlekedésről szóló Genfi Egyezmény (1949) vagy a Közúti Közlekedésről szóló Bécsi Egyezmény (1968) szerint.

[3])    ENSZ 105. sz. előírás (Egységes feltételek a veszélyes áruk szállítására szánt járművek jóváhagyására a különleges szerkezeti jellemzők szempontjából).

[4])    Az Európai Parlament és a Tanács 1998. december 14-i 98/91/EK irányelve a veszélyes áruk közúti szállítására szánt gépjárművekről és pótkocsijaikról, valamint a gépjárművek és pótkocsijaik típusjóváhagyására vonatkozó 70/156/EGK irányelv módosításáról (lásd az EK Hivatalos Lapja L011 sz., 1999.01.16., 25-36 o.).

[5])    Az Európai Parlament és a Tanács 2009. július 13-i 661/2009/EK rendelete a gépjárművek, az ezekhez tervezett pótkocsik és rendszerek, alkatrészek, valamint önálló műszaki egységek általános biztonságára vonatkozó típus­jóváhagyási előírásokról (lásd az EK Hivatalos Lapja L200 sz., 2009. 7. 31., 1. o.).

[6])      A veszélyes áruk közúti szállításában rejlő kockázatok elemzéséhez általános útmutató található az UNECE Titkárságának honlapján (http://www.unece.org/trans/danger/danger.htm).

[7])    A hozzárendelés az anyagban rejlő veszélyes tulajdonságokon, a csomagolás típusán és a szállított mennyiségen alapul.

*      Magyarországon lásd a 2004. évi XCI. törvényt.

*      Magyarországon lásd a 30/2011. (IX. 22.) BM rendeletet.

 

[8]) INFCIRC/274/Rev.1,  IAEA, Vienna (1980)

[9])  INFCIRC/225/ Rev.5, IAEA, Vienna (2011).